Légy jól ⎮ájurvéda az alapoktól

Written by Sebők-Vakulya Gizella

Szia, Gizi vagyok a Ramadasa Yoga Studio alapítója. Azért vagyok itt, hogy segíthessek Neked eligazodni azon az úton, amit már bejártam és hogy hozzásegíthesselek egy boldogabb, teljesebb élethez. Örülök, hogy itt vagy!

november 6, 2019

Négy kérdés

Az ájurvéda szerint van négy végtelenül egyszerű szempont, amit meg kell vizsgálnunk: hitaaya és ahitayu, sukhayu és dukhayu. Azaz mi az, ami jót tesz nekünk és mi az, ami nem; mitől leszünk boldogok és mi okoz szomorúságot.

Mint a közlekedésben: ha ismered a KRESZ szabályait, biztonsággal tudod használni az utakat.

Az ájurvéda ezen négy, egyszerű szempont segítségével igazgat téged az élet útvesztőjében.

A testet felépítő elemek

Testünket 5 elem építi fel: éter, levegő, tűz, víz és föld.

ájurvéda: az öt elem

Élettanilag ezek az elemek bio-dinamikus erőhatásként működnek, amelyeket az ájurvéda vata, pitta és kapha néven nevez. Ezt a három fogalmat/elemet hívhatjuk még dhatunak, rendező erőnek, testtípusnak, dósának, prakritinek vagy harmónikus állapotnak is.

De mi ezeknek a jelentősége? Minden ember (és állat) az öt elemet magában hordozva születik, azonban ezek aránya és összetétele mindenkiben egy kicsit más, úgy, ahogy életmódunk is más és más.

A vata testtípus jellemzői

Azok az egyedek, akiknél az éter és a levegő dominál születésükkor, vata testalkatúak, a vata dósa dominál (ez a prakritijük). Általánosságban elmondható, hogy a vata személyek vékony testalkatúak, beszédesek és gyakran fáradhatatlanok, nyüzsgők. Soványak, száraz a bőrök, töredezett a körmük, vékony szálú a hajuk, kicsi és mélyen ülő szemük van. Járás közben ízületeik kattognak. Kedvelik a meleg időjárást, a hideg, szeles napokat rosszul viselik. Hízásra nem hajlamosak, vékonyak maradnak.

A pitta testtípus jellemzői

A pitta személyek több tűz elemmel születnek, mindez jól tükröződik jellemzőiken. Általában aktívak, maximalisták, dinamikusak és intelligensek, de mindezek mellett indulatosak és lobbanékonyak is. Vezetői hajlamaik vannak, közepes testfelépítésűek, hegyes orruk és éles tekintetük van, bőrszínük picit rózsaszínes. A pitta típusra jellemző egyensúlytalanságnak köszöhetően hajhullásra és korai őszülésre hajlamosak. Bőrük meleg tapintású, rózsás, egészséges ajkakkal, körmük enyhén domború és rózsaszín.

A kapha testtípus jellemzői

A kapha tulajdonság a víz és a föld elemek túlsúlyát jelenti. Akik ezzel a prakritivel születnek, általában nyugodtak, jókedélyűek, zömökek (vagy túlsúlyosak). Ha feladatot kapnak, rendszerint nem végzik el időre. Az ájurvéda szerint a kapha a legelenyősebb prakriti, mert a kapha típusú emberek azok, akiket a legkevésbé lehet kihozni a sodrukból, ők a legboldogabbak.

Erős szálú, sötét hajuk van, nagy szemeik határozott szemfehérjével rendelkeznek, fogaik feltűnően fehérek. Bőrök tapintásra vastag, nedves, egy kicsit hűvös érintésű. Hajlamosak a gyűjtögetésre, de ezek mellett szívesen osztozkodnak is, ami gyakran a társadalom szolgálatába állítja őket.

Hogyan marajd fitt, egészséges és boldog

Születéskori prakritink, természetes állapotunk meghatározza, milyenek vagyunk. Ha ennek megfelelően étkezünk és éljünk mindennapjainkat, akkor növeljük annak az esélyét, hogy hosszú távon fittek, egészségesek és boldogok maradjunk.

Az ájurvéda szerint a jól-létnek két megközelítése van. A megelőzés az egészséges ember feladata, ami mentén az egészséges és boldog élet fenntarható. A gyógyító szemlélet a már megbetegedett egyéneknek nyújt segítséget. Ezt a szemléletmódot alapul véve az ájurvédikus praktikák és tanácsok különbözőek egy egészséges és egy beteg ember számára.

Aki egészséges, 3 alapelvet követve őrizheti meg állapotát: étkezés, életstílus és táplálékkiegészítők. Mindenki számára ajánlott, hogy természetes állapotának (prakriti) megfelelően étkezzen. Akár vata, pitta vagy kapha személyiség, vagy ezek kombinációja vagy, létezik számodra egy napi rutin, ami támogatja jól-létedet és alkalmazkodik az évszakok váltakozásaihoz is. Néhány, testtípusunkak megfelelően kiválasztott (növényi) táplálékkiegészítő használata segít fiatalon tartani a szervezetet és megőrizni vitalitását, hozzájárul a hosszú és egészséges élethez (ilyenek pl. a triphala, ashwagandha stb).

Ha a betegség már kialakult, eltérő étkezési, életvezetési tanácsok szükségesek, más gyógynövényekre és készítményekre lehet szükség, hogy a test egyensúlytalanságát megszüntessük. Az ájurvéda szerint a jó egészég titka az, ha a betegség kiváltó okát megszüntetve visszaálltjuk a testünk (a dósáink) egyensúlyát.

Nadi Pariksha- a pulzusolvasás tudománya

Az ájurveda több érzékszervi vizsgálat mellet egy egyedi és nagyon egyértelmű módszert alkalmaz az egyedi dósa-felépítésünk és a kialakult egyensúlytalanság megállapítására, ez a Nadi Pariksha. A pulzus vizsgálatát három ujjal – mutató-, középső- és gyűrűsujj – végzik. A mutatóujj a vata egyensúlytalanságot érzékeli, a középső ujj a pittát, a gyűrűsujj pediga kaphát. Ezt a módszert alkalmazva néhány pillanat alatt megállapítható, hogy melyik elem (éter, levegő, víz, tűz vagy föld) került túlsúlyba a testben, egyrészt az évszak változásainak, az időjárásnak köszönhetően, illetve a test öregedése miatt. Ez a fajta diagnózis segít megállapítani a veleszületett, harmónikus testtípusunkat, prakritinket is.

Egy szakképzett tanácsadó ezeket alapul véve táplálkozási, életvezetési és egyéb tanácsokkal tud minket ellátni, hogy testünk harmónikus állapotát vissza tudjuk állítani. Mivel a pulzusdiagnosztika által néhány komolyabb kibillenés előjelezhető, a megelőzés egyik legfontosabb eszköze is egyben.

Az ájurvéda a test természetesen működő öngyógyító folyamatainak megzavarása nélkül támogatja az egészséget. Ez teszi ma egyre népszerűbbé a világ minden pontján és ezért fordul nap, mint nap egyre több ember a védikus ősi tudományhoz, az ájurvédához, ami segít visszanyerni és megtartani a test és lélek egészségét.

Szeretettel ❤️, Gizi

Forrás: The art of living – blog, Dr. Vasant Lad


© Copyright 2019 Ramadasa Yoga és Ájurvéda

Tetszett a bejegyzés? Ha szeretnél más hasonló jellegű írást olvasni hétről-hétre, jógáról, meditációról, ájurvédáról, egészséges és tudatos életmódról, íratkozz fel rendszeres leveleinkre. Állandóan frissülő egyéb tartalmainkat pedig kövesd a Facebook és Instagram oldalunkon, vagy jógázz velem a Ramadasa Youtube csatornáján.

© Copyright 2020 Ramadasa Yoga és Ájurvéda 2020

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet…

Szeptemberi ájurvéda

Szeptemberi ájurvéda

Szeptemberre hangosan roppan talpunk alatt a kifakult fű, a természet zöldje halványodni kezd. A reggelek és az esték...

Kövess minket!

Tetszett a bejegyzés? Ha szeretnél más hasonló jellegű írást olvasni hétről-hétre, jógáról, meditációról, ájurvédáról, egészséges és tudatos életmódról, íratkozz fel rendszeres leveleinkre. Állandóan frissülő egyéb tartalmainkat pedig kövesd a Facebook és Instagram oldalunkon, vagy jógázz velem a Ramadasa Youtube csatornáján.

GDPR hozzájárulás

Köszönjük szépen! A postafiókodba most levelet küldtünk, kérlek olvasd el és véglegesítsd a feliratkozási szándékodat.