Óratípusok



Tradícionális hatha jógayoga_group

Neve a “ha” (Nap) és “tha” (Hold) szavakból épül össze. Ezen az órán az egyensúly megteremtése az ászanák (testgyakorlatok), a pránajáma (a légzőgyakorlatok) és a relaxáció együttes alkalmazásával valósul meg. A hatha jóga célja, hogy a jógázó fizikai, mentális és érzelmi síkon is egységet éljen meg. A mozdulatokon keresztül, fizikai szinten jó hatással van a teljes keringési rendszerre, a nyirokkeringésre, stimulálja a belső elválasztású mirigyeket, fenntartja a szövetek kollagén és elasztin egyensúlyát, átmozgatja az ínszalagokat, ízületeket, és erősíti az izmokat. Elsősorban a légzőgyakorlatok, de néhány egyensúlyi ászana is jó hatással van az agyműködésre, javul az összpontosító képesség és a memória is.

Minden korosztály, edzettségi állapottól függetlenül gyakorolhatja, mert az órák tematikájának összeállításában figyelemmel vagyunk a jelenlévők fizikai/edzettségi szintjére. Statikus jellegű óra, az ászanákat hosszabb-rövidebb ideig tartjuk ki.

RKS9M8PY0XDinamikus jóga

Különböző jóga irányzatok találkozásából született. Célja, hogy harmóniát teremtsen a test, az elme és a lélek egységében. Ehhez a testmozdulatokat (ászanák) a légzéssel hangolja össze. Az óra felépítésében alkalmazott ászanák megegyeznek a hatha jóga ászanáival, de kitartásuk rövidebb ideig tart, illetve egy-egy ászana felvétele, lebontása áramló, lágy mozdulatokkal történik. Az óra során a nyugodt légzés megtartása, a mozdulatokkal ötvözése, illetve ezáltal egy meditatív állapot elérése a cél.

Mindenkinek ajánljuk, akik a dinamikusabb jógastílust kedvelik. Kezdő- és haladó gyakorlók számára is megfelelő óratípus, hiszen a különböző variációk révén a résztvevők saját aktuális állapotuktól függően tudják követni az órát.

stresszStresszoldó (yin) jóga

Az izmok, ízületek nyújtásán, lazításán célzó ászanákkal, feszültségoldást segítő légzőgyakorlatokkal, vagy koncentrációt igénylő gyakorlatokkal, és mély relaxációval találkozol ezen az órán. A test szisztematikus ellazításával az egész elme is ellazul, így jön létre egy teljesen relaxált állapot, a tökéletes pihenés.

Ezt az órát a feszített élettempóban élők számára, általános szétszórtság, rossz teljesítőképesség állapotában, alvásproblémákkal, álmatlansággal küzdők számra, az ún. stressz-zónákban (váll/hát/nyak) feszült, fájó izmokkal rendelkezők, a testi-lelki egyensúlyt keresők számára ajánljuk.

Power jóga

Haladóbb jellegű csoportos óra, mely alapvetően a hatha jóga ászanáira épül. Kiegészül a gyakorlatsor néhány olyan saját testsúlyos elemmel, ami célzottan a core izmokat készteti kemény munkára. Nagy intenzitású jóga és saját testsúlyos edzés mellyel az egész testet erősítjük. Nagy hangsúlyt fektetünk a kartámaszokra és a hát izmaira. Az órán jellemzőek a hosszabb kitartások, különböző variációkban.

Ajánlott fogyni vágyóknak, vagy akik szeretnének formásodni, nyújtani esetleg erősödni. Az óra kezdőknek és haladóknak egyaránt ajánlott mert a gyakorlatok kivitelezése nem nehéz, a hangsúly a kitartásukon van.A dinamikus jógához hasonlóan a hatékony alakformálás mellett itt is elsődleges fókuszban van a gerinc védelme és alapos átmozgatása.

Office jóga

Speciális óratípus az ülőmunkát végzőknek, vagy hát- és derékfájásban szenvedőknek. Egyszerű és könnyű gyakorlatok, az  igényekhez és adottságokhoz igazítva; amelyek erősítik a hát mélyizmait, növelik a reakcióidőt, mozgékonyságot, fejlesztik a koncentrációt ls oldják a mentális és fizikai stresszt

Rendszeres gyakorlással csökken a fáradékonyság, energiával teltebb, pozitívabb és hatékonyabb állapot érhető el.

Eszközös hatha jóga

Az óra a tradícionális hatha jóga ászanária épül, azonban mind időtartamát mind intenzitását tekintve egy hosszabb és elmélyültebb gyakorlást jelent egy alap jógaóránál.  A két teljes órát jelentő gyakorlás lehetőséget nyújt,hogy bizonyos jógaeszközök segítségével,minél precízebb kivitelezésre törekedjünk az ászanák végzése során. Kiemelt fontosságú a javítás és helyreigazítás. Az órának van statikus és dinamikus része is,ez természetesen alkalmanként különböző hosszúságú lehet. Az óra zárása pedig különböző irányított meditációk segítségével egy mélyebb összekapcsolódást eredményezhet saját magunkkal,ami még inkább kiteljesíti a jógagyakorlásodat.

KismamaKismama jóga

Minden nőnek gyönyörű feladata, és egyben hatalmas fejlődési lehetősége is, hogy gyermeket szüljön. De a várandósság nem csupán fizikai változásokkal jár, az anyaság szerepének megélése életünk egyik legnagyobb és legjelentőségteljesebb ajándéka lehet. A jóga segítségével ezen az úton testi, mentális és lelki segítséget is kaphatunk, segít ezen hármas egyensúly fenntartásában, megvalósításában. A babával való korai kapcsolatfelvétel, a bizalom és szeretet érzésének erősítése fontos élményt ad valamennyi kismamának. Az órákon a szülésre felkészítő módon erősítünk ott, ahol kell, és dolgozunk a rugalmasság érdekében.    A megváltozott testtartáshoz igazodva hajtjuk végre az ászanákat, elősegítve ezzel, hogy a baba az optimális szülési pozícióba kerüljön a méhen belül a 9. hónap végére. A jógalégzés illetve relaxáció segítségével elcsendesíti az elmét, segítve a kismamát a szülés folyamán a befelé fordulás, az átadás, a csodás szülés-élmény megéléséhez.

babyBabás jóga

A babás jóga a legjobb módja annak, hogy az édesanya visszanyerje egészséges rugalmas formáját és ezt kisbabájával együtt teheti már a 8-12. héttől kezdve. Így amellett, hogy anyuka jógázik és tesz saját teste és lelke regenerálásáért, még babáját is fejleszti és erősíti kettejük közötti kötelekét. Ahogy a kismama jóga foglalkozások, a babás jóga órák is kellemes támogató hangulatban telnek, mindig figyelembe véve a kisbaba igényeit és persze az édesanya állapotát. Érdemes magatokkal hozni 1-2 kedves játékot és a baba takaróját, hogy minél otthonosabban érezze magát. Minden más eszköz a  stúdióban megtalálható.

Comments are closed